„A háború gyermeke parancsra született. Mindig agresszív volt, sosem nevetett.”   S Jaebum emlékezett rá. Az ajkai között kifurakodó, rideg szavakra, melyek üvegszilánkként fúródtak a jelenlévők dobhártyájába, elméjükbe karcolva a satnya fénynyalábból kiváló ködöt, melyből kiemelkedett a vékony,…

Jaebum lehajolt a földre esett könyvért, összeszűkítve a szemeit, az aljasan szempillái alá szökő, vakító napsugarak elől menekülve. Lassan őszbe fordult már, az idő hűvösebb lett, s a házban uralkodó hangulat csak tovább szomorította a nappalok rövidülésének látványát. Itt-ott már kókadoztak a…

Letettem a kezemben tartott füzetet, s arcomat az ég felé fordítottam. Lehunyt szemhéjaimon át is látni véltem a ragyogó csillagok sűrű, ezüst ködét. Minél hosszabbra nyúlt az éjszaka, annál jobban gyötört az álmatlanság. Hónapok teltek el, s egyre bizonytalanabb lettem. Azt hittem az ismerős…